Villámygyors góllal nyert a Vidi a DAC ellen

A dunaszerdahelyi DAC csapata előkészületi mérkőzést játszott július 28-án 17:30 órától a Város stadionban a Videoton csapata ellen. A székesfehérvári együttes a középkezdés után máris vezetést szerzett, amikor is Goran Vujovics talált be Kiss Dániel hálójába.
Mezey György csapata a DAC ellen tartotta a bajnoki főpróbát a magyar bajnokság megkezdése előtt.
A középkezdés utáni első Videoton támadás gólall zárult. Gosztonyi iramodott meg a jobb szélen, középre centerezésére szinte egyszerre érkezett Djordjics és Vujovics. A taksonyi származású Kiss kapusnak Vujovics lőtt gólt és ezzel be is állította a mérkőzés végeredményét.
A Radványi-legénység az első félidőben ismét több helyzetet kidolgozott, a robbanékony Harsányi és a besztercebányai csapattól fél éves vendégjátékát töltő Filo volt elemében. A bal szélen Gašparík kíválóan játszott és többször is sikerült leráznia védőit. A fiatal Lénárt Tamás is ügyesen adogatott és helytállt a középpályán. A második félidőben cserét is eszközölt Radványi Miklós és több játékosnak is bizonyítási lehetőséget kapot. Újra feltűnt két színesbörű futbballista a DAC csapatában. Egyikük a már jól ismert Boya, míg a másik egy eddig ismeretlen támadó volt. Összeségében véve ismét jól játszott a DAC, de gólt még mindig nem volt képes egyik játékos sem, pedig a július 31-i Rózsahegy elleni mérkőzésen szükség lesz rá, hiszen két forduló után nulla ponttal és rúgott gól nélkül a táblázat utolsó helyén állnak a sárga-kékek.
Felvidék Ma


Languages




















































